Szoó VirágKétolvasóMagam vagyok két olvasó,ha elém költemény kerül.Poéta s tanár szemben áll,vitázik rendületlenül: „Ez ócskaság! Sok rímkacat!Átgondolatlan torz sorok!”„De nézd, egy érzés eleredt,s szó formában alácsorog.” „Ezt leírták már ezren is,nincs benne új, vagy meglepő!”„Lehet, de kikívánkozott,s íly születéshez kell erő!” „De szenvedés csak látni is,ahogy mások rajonganakegy ötlettelen semmiért,csak mert vannak benne szavak, emészthetők, nem sokkolók,nem kell hozzájuk értelem,nincs ritmusuk, nincs dallamuk,csak szegényes és vértelen.” „Ha két szó kissé összecseng,miért ne játszanánk veleakár ezerszer ugyanúgy,ez mindenki játszótere, a nyelv az édes anyai,sosem lesz elkeríthető,s ki kezdetben még ügyetlen,lehet később a nagymenő!” „Hát itt a baj! A nagymenők!A költőséggel hencegők,az ösztönszerű verselők,a jambust fel sem ismerők!” „S ki vagy, te, mondd, hogy azt hiszed,így ítélkezni, van jogod?Te nem írtál le olyan sort,mit szégyellni lenne okod?” „Tán írtam. Meg nem tagadom,bár velük nem is kérkedem.Mentségül annyit mondhatok:általuk fejlődik kezem.” „Na, látod! Nem is kell ma más,csak tudnod: egy úton halad,ki verset ír: ilyet, s olyat,ha van, kit egyszer elragad, ki tükreként tekint bele,ki rezzen, s elgondolkodik,vagy újat vár, miként te is,s meglátva rácsodálkozik!” „S mi van, ha mégis keserít,ha kontármunkát olvasok,ha csapnivaló mind a rím,s erőltetetten vánszorog?” „Érezz! S örülj, ha jobbat írsz!De ne ócsárolj másokat!Meglehet, egyszer meglepődsz,egy ilyen vers mit tartogat: tükör neked is: indulat,mit belőled talán kivált?Egyediség, mit keresel,s a sablonos, mi rád kiált? Te lehetsz magad egyedi,s találhatsz elmetársakat,de dicséretet érdemel,ki most szavakra ráakad, mik kifejeznek, mutatnak,mik komorak, vagy viccesek,mik fájnak, kérnek, felfednek,s csüggedtek avagy lelkesek.” „Meggyőztél. Csak nagyképűségszított indulatom tüzén,e vita így is jólesett,hogy Te vagy az erősebb Én.” Kép: Szoó Virág
Szoó VirágKétolvasó Magam vagyok két olvasó,ha elém költemény kerül.Poéta s tanár szemben áll,vitázik rendületlenül: „Ez ócskaság! Sok rímkacat!Átgondolatlan torz sorok!”„De nézd, egy érzés eleredt,s szó formában alácsorog.” „Ezt leírták már ezren is,nincs benne új, vagy meglepő!”„Lehet, de kikívánkozott,s íly születéshez kell erő!” „De szenvedés csak látni is,ahogy mások rajonganakegy ötlettelen semmiért,csak mert vannak benne szavak, emészthetők, nem sokkolók,nem kell hozzájuk értelem,nincs ritmusuk, nincs dallamuk,csak szegényes és vértelen.” „Ha két szó kissé összecseng,miért ne játszanánk veleakár ezerszer ugyanúgy,ez mindenki játszótere, a nyelv az édes anyai,sosem lesz elkeríthető,s ki kezdetben még ügyetlen,lehet később a nagymenő!” „Hát itt a baj! A nagymenők!A költőséggel hencegők,az ösztönszerű verselők,a jambust fel sem ismerők!” „S ki vagy, te, mondd, hogy azt hiszed,így ítélkezni, van jogod?Te nem írtál le olyan sort,mit szégyellni lenne okod?” „Tán írtam. Meg nem tagadom,bár velük nem is kérkedem.Mentségül annyit mondhatok:általuk fejlődik kezem.” „Na, látod! Nem is kell ma más,csak tudnod: egy úton halad,ki verset ír: ilyet, s olyat,ha van, kit egyszer elragad, ki tükreként tekint bele,ki rezzen, s elgondolkodik,vagy újat vár, miként te is,s meglátva rácsodálkozik!” „S mi van, ha mégis keserít,ha kontármunkát olvasok,ha csapnivaló mind a rím,s erőltetetten vánszorog?” „Érezz! S örülj, ha jobbat írsz!De ne ócsárolj másokat!Meglehet, egyszer meglepődsz,egy ilyen vers mit tartogat: tükör neked is: indulat,mit belőled talán kivált?Egyediség, mit keresel,s a sablonos, mi rád kiált? Te lehetsz magad egyedi,s találhatsz elmetársakat,de dicséretet érdemel,ki most szavakra ráakad, mik kifejeznek, mutatnak,mik komorak, vagy viccesek,mik fájnak, kérnek, felfednek,s csüggedtek avagy lelkesek.” „Meggyőztél. Csak nagyképűségszított indulatom tüzén,e vita így is jólesett,hogy Te vagy az erősebb Én.” Kép: Szoó Virág
