Szoó VirágMondd, Vers!Mondd, Vers, neked mindigszépnek kell lenned?Azt szereted, ki szavaid tükrébentetszelegve szenved?Én fel akarom forgatni mélyed,s azt mutatni, mit más direkt feled!Én játszani akarok veled!Ma visszhangosan kacagósat,egymás titkába csiklandozósat,holnap gyilkolós-véreset,szabadszájú undor-férgeset,s holnapután tán szépséged selymesimogat át majd múltból jelenbe.A mi közös játékunk nem leszmindig örömteli, lágy könnyes,de lesz igaz, őszinte tüskés,érdemes, de talpsebzően érdes.Akarom könyökömig érezniiszapos könyörtelenséged,néha egyszerre akarom magamgyötörni benned,s akarlak kéjesen gyötörni téged. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágBoka-bluesElőször csak a fájdalom:a földreejtő nyöszörgéskényszer van,homályos kép belső falona történés sodrában felborultan. Azután a sajnálkozás:a máscsinálás-lehetőség veszte,a perc kínálta búsulás,hogy alkalom vajon hasonló lesz-e? A harmadik: „felkellálni”,elviselésképesség összeszedve,padlóra tehet akármi,sohasem mehet el a remény kedve. Otthon kiderül, elég nagya baj, a duzzanat, s a színe már rossz,elszabadul a pokol, vagya mileszhaanyanemcsinálja-káosz. Csak nyugalom! Macerásabblesz kissé a mindennapiságfaktor,de mihaszna, bárki lázad,a zűrállapot nem múlik el attól. Mi jöhet még? Pihentetés,vagy gipsz is kell majd a lábadozáshoz?Egy ugrás – egy meglepetés,bár hittem, a lelkesedésem mást hoz. Elkeseredés kerülget:a mennyidolgomvan-időszak helyetta mindentkérnikell sürget,hogy képtelenségemnek leljek helyet. Jég-fásli felpolcolásbanhever a tétlenség, vidoran gyászol,míg majd felgyógyul hálásan,s kifogy a kifogástalan kifogásból. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágEgykedv Néha csak úgy nem akarok semmit.Nincs jó, nincs rossz,nincs vágy, nincs fájdalom.Egykedvűennézem, ahogy rándíta lemondásegyet a vállamon. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágNyárébredésKárogva kergetőzneka sötét gondolatok,csicsergő hajnalsárga sugarakelőzik a napot.Hirtelen termő, de még éretlengondoktól nehezül a lélek,szemöldökét ráncolja a létezés:életbe vágón élesek a fények.Egy asztal alatti pókfonáloncsüng az ottfelejtett álom.A falevelek között nyújtózik a szellő,lebben százezer üdezöld selyemkendő.Az ébredés látszatát sóhajtvaüldögél a csend,önmagát hallgatja. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágNe szállj ki!Azt hallottam, hogy kiszállniegy napra sem szabad,a jelenléttülekedéskitúr, és nem maradegy érdeklődésmorzsa seméhező szavadnak,és fészkedbe, hol költöttél,tojást mások raknak,kik madarak közt farkasok,törvényük tetterős:amíg látszol, mindegy, hogyan,csak addig vagy te hős.Ha kimerülsz, vagy lemerülsz,hogy megkeresd magad,vagy hátradőlsz, pálca törve,varázsod megszakad.Mit kivívtál, elismeréstkegyetlen hordja széta pihekönnyű feledéss a gyilkos sohalét.Az Aggodalom követ majd,s nem is lesz meglepő.Hát ne szállj ki egy napra sem,és légy elérhető! Úgy döntöttem, hogy kiszállok,és láthatatlanulélek napokat, heteket,s nézem, mivé fajula követetlen létezés,a magánálmodás,világgá nem kiáltott csend,s száz titokállomás.Itt a nehézség súlytalan,s láblógató szavakülnek köröttem gondtalan,kacsintva vallanaka mindentérő semmiről,mi boldog némaság,máskor meg fogja mindahánykacagva a hasát.Itt észrevétlen láthatoma család kötelét,pókhálófényű biztonsága végre-együttlét.Öröm nevű gyermekévela Hála itt lakik,vendégül lát, vagy én hívom,s hallgatunk hajnalig. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség)11.Forog Forog a kerék,döccenve gurul ki lábam alól az idő.Kimarkolom magam erőszakosanaz elmúlt hét lágy masszájából.Visszaintegetnek,belül szipogva sír a gyermek:ez ugyanaz a hét,csak most hátra kell néznem,ha érezni akarom,hogy ki voltam előtte… Forog a kerék,zakatol bennem, s kívülema szigorú „mennemkell, mennemkell”.Csukott szemmel, félvenyúlok a képlékeny agyaghoz,tapogatom a megfogalmazhatatlanérzelemsimulásokat,a még kemény csomókat… Forog a korong,beleszédülök az emlékezés hajtottaformálhatóságba.A szómasszában vájkálok,egyenetlen felszíne alattmegérzem valódi alakját,hiszen már megtörténta fordulat. Forog a korong,mintázatot rajzol belém,visszatérő motívumokkal,s már csak arra vár, hogylélekkemencémbenmagas hőmérsékleten kiégjen,s beleégjen a jellemembe. (elmúlt) Kép: http://www.agoraszeged.hu/program/tortenelmi-fazekastabor-elindult
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség)10.Születésnaptól névnapig A három generációjátösszehozó család,ha születésnapot ünnepel,múltba, s jövőbe lát. A rangidős történetekbenifjú a nyolcvan év,míg elénk tárja albumkéntaz emlékezetét. Kívánjuk mind, hogy tíz év múlvaugyanígy, ugyanitt,s hisszük, előd, s utód egymásbólkölcsönerőt merít. Az agy kihagy,s a test összeomlik,a kéthónapi kórházvegetálás során,a társadalom lemondóan legyint:„Nyolcvan év? Elég volt, nem?”De összefonódikhuszonnyolc kéz, hálót képezvefelel: „Nem volt elég!”s emel. A névnap újra hazahívjaaz egynevűeket,s mind szorongásköpenyt ledobvafelhőtlenül nevet. Majdnem, mint születésnapodonkirályra jön az ász:a legkisebb unoka rajzán„Nézd csak, Nagyapa! Jársz!” (folyt. köv.) Kép: Szoó Virág
Már két napja búcsúzkodvaszorongatom a kezét,vinném mindennapjaimbacsontgöcsörtös melegét. Már két napja örvendezveölelem, ha mellém áll,lelkendezéshallgatásbanén vagyok a szalmaszál. Csak hármasban, mint pár évig,(bátyám egyetemre ment)utolértem akkorukat,s élem a régi Édent. Már csak két nap leszek lábuk,s elmosogatott edény,lehúzom hűs délutánjuk,vagy áradok, mint a fény. Most hallgatom, most szólítom,most helyettük megteszem,két nap múlva víg emlékűminden lenni igyekszem. Tudom, most még segíthetek,s később bennük bíznom kell,de aggodalmam kezét mártöbbé nem engedem el. (folyt. köv.) Kép: Szoó Virág
Szoó VirágBokafordultával Szakad aszalag aboka alatt,szalad aszavam, afele maradt.Merev akeret, ecsudacipő,nekem anevem aCsiga Benő.Piheg ameleg aboka körül,jegelem,emelem,ennek örül.Kullogvafutok anapok után,lehetekheteketlaza lazán.Nem sírok,elbírokezzel, ha már…Kedvemenszemtelennevet a nyár. Fotó: Szoó Virág
Szoó VirágMondd, Vers! Mondd, Vers, neked mindigszépnek kell lenned?Azt szereted, ki szavaid tükrébentetszelegve szenved?Én fel akarom forgatni mélyed,s azt mutatni, mit más direkt feled!Én játszani akarok veled!Ma visszhangosan kacagósat,egymás titkába csiklandozósat,holnap gyilkolós-véreset,szabadszájú undor-férgeset,s holnapután tán szépséged selymesimogat át majd múltból jelenbe.A mi közös játékunk nem leszmindig örömteli, lágy könnyes,de lesz igaz, őszinte tüskés,érdemes, de talpsebzően érdes.Akarom könyökömig érezniiszapos könyörtelenséged,néha egyszerre akarom magamgyötörni benned,s akarlak kéjesen gyötörni téged. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágBoka-blues Először csak a fájdalom:a földreejtő nyöszörgéskényszer van,homályos kép belső falona történés sodrában felborultan. Azután a sajnálkozás:a máscsinálás-lehetőség veszte,a perc kínálta búsulás,hogy alkalom vajon hasonló lesz-e? A harmadik: „felkellálni”,elviselésképesség összeszedve,padlóra tehet akármi,sohasem mehet el a remény kedve. Otthon kiderül, elég nagya baj, a duzzanat, s a színe már rossz,elszabadul a pokol, vagya mileszhaanyanemcsinálja-káosz. Csak nyugalom! Macerásabblesz kissé a mindennapiságfaktor,de mihaszna, bárki lázad,a zűrállapot nem múlik el attól. Mi jöhet még? Pihentetés,vagy gipsz is kell majd a lábadozáshoz?Egy ugrás – egy meglepetés,bár hittem, a lelkesedésem mást hoz. Elkeseredés kerülget:a mennyidolgomvan-időszak helyetta mindentkérnikell sürget,hogy képtelenségemnek leljek helyet. Jég-fásli felpolcolásbanhever a tétlenség, vidoran gyászol,míg majd felgyógyul hálásan,s kifogy a kifogástalan kifogásból. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágEgykedv Néha csak úgy nem akarok semmit.Nincs jó, nincs rossz,nincs vágy, nincs fájdalom.Egykedvűennézem, ahogy rándíta lemondásegyet a vállamon. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágNyárébredés Károgva kergetőzneka sötét gondolatok,csicsergő hajnalsárga sugarakelőzik a napot.Hirtelen termő, de még éretlengondoktól nehezül a lélek,szemöldökét ráncolja a létezés:életbe vágón élesek a fények.Egy asztal alatti pókfonáloncsüng az ottfelejtett álom.A falevelek között nyújtózik a szellő,lebben százezer üdezöld selyemkendő.Az ébredés látszatát sóhajtvaüldögél a csend,önmagát hallgatja. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágFésű lányaim hajáttekintetem fésülisimafényűre Kép: Szoó Virág
Szoó VirágNe szállj ki! Azt hallottam, hogy kiszállniegy napra sem szabad,a jelenléttülekedéskitúr, és nem maradegy érdeklődésmorzsa seméhező szavadnak,és fészkedbe, hol költöttél,tojást mások raknak,kik madarak közt farkasok,törvényük tetterős:amíg látszol, mindegy, hogyan,csak addig vagy te hős.Ha kimerülsz, vagy lemerülsz,hogy megkeresd magad,vagy hátradőlsz, pálca törve,varázsod megszakad.Mit kivívtál, elismeréstkegyetlen hordja széta pihekönnyű feledéss a gyilkos sohalét.Az Aggodalom követ majd,s nem is lesz meglepő.Hát ne szállj ki egy napra sem,és légy elérhető! Úgy döntöttem, hogy kiszállok,és láthatatlanulélek napokat, heteket,s nézem, mivé fajula követetlen létezés,a magánálmodás,világgá nem kiáltott csend,s száz titokállomás.Itt a nehézség súlytalan,s láblógató szavakülnek köröttem gondtalan,kacsintva vallanaka mindentérő semmiről,mi boldog némaság,máskor meg fogja mindahánykacagva a hasát.Itt észrevétlen láthatoma család kötelét,pókhálófényű biztonsága végre-együttlét.Öröm nevű gyermekévela Hála itt lakik,vendégül lát, vagy én hívom,s hallgatunk hajnalig. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség) 11.Forog Forog a kerék,döccenve gurul ki lábam alól az idő.Kimarkolom magam erőszakosanaz elmúlt hét lágy masszájából.Visszaintegetnek,belül szipogva sír a gyermek:ez ugyanaz a hét,csak most hátra kell néznem,ha érezni akarom,hogy ki voltam előtte… Forog a kerék,zakatol bennem, s kívülema szigorú „mennemkell, mennemkell”.Csukott szemmel, félvenyúlok a képlékeny agyaghoz,tapogatom a megfogalmazhatatlanérzelemsimulásokat,a még kemény csomókat… Forog a korong,beleszédülök az emlékezés hajtottaformálhatóságba.A szómasszában vájkálok,egyenetlen felszíne alattmegérzem valódi alakját,hiszen már megtörténta fordulat. Forog a korong,mintázatot rajzol belém,visszatérő motívumokkal,s már csak arra vár, hogylélekkemencémbenmagas hőmérsékleten kiégjen,s beleégjen a jellemembe. (elmúlt) Kép: 
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség) 10.Születésnaptól névnapig A három generációjátösszehozó család,ha születésnapot ünnepel,múltba, s jövőbe lát. A rangidős történetekbenifjú a nyolcvan év,míg elénk tárja albumkéntaz emlékezetét. Kívánjuk mind, hogy tíz év múlvaugyanígy, ugyanitt,s hisszük, előd, s utód egymásbólkölcsönerőt merít. Az agy kihagy,s a test összeomlik,a kéthónapi kórházvegetálás során,a társadalom lemondóan legyint:„Nyolcvan év? Elég volt, nem?”De összefonódikhuszonnyolc kéz, hálót képezvefelel: „Nem volt elég!”s emel. A névnap újra hazahívjaaz egynevűeket,s mind szorongásköpenyt ledobvafelhőtlenül nevet. Majdnem, mint születésnapodonkirályra jön az ász:a legkisebb unoka rajzán„Nézd csak, Nagyapa! Jársz!” (folyt. köv.) Kép: Szoó Virág
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség) 9.