Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség)7.OtthonápolásKényelmes ez így neked?Ne engedjem lejjebb?Masszírozzam a kezed?Segítek, úgy könnyebb!Hozzak enni valamit?Szomjas nem vagy éppen?Jó lesz a rádiód itt?Beállítsam? Mégsem?Nem akarsz meccset nézni?Tévét ne kapcsoljak?Vagy emléket idéznifényképeket hozzak?Aludnál egy keveset?Hagyjalak magadra?Jaj! A zoknid leesett!Húzzam a lábadra?Kicsit betakarjalak?Vagy tán meleged van?Nem tűz szemedbe a nap?A redőnyt lehúzzam?Reggelre mit szeretnél– leugrom a boltba –,kifli, kalács, vagy kenyér?Legyen holnap torta?Felülni megpróbálnál?Kell egy kis segítség?Ennél? Innál? Olvasnál?Nem fáradtál el még?Tudom, kicsit sok vagyok,nézd el nekem, kérlek,hogy békét alig hagyok,s jó sokat beszélek!De már kézzelfogható,és nem csupán emlék,hogy itthon vagy! Olyan jó!Hozzak valamit még? (folyt. köv.) Kép: Szoó Virág
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség)6.Hazatalálásgyermekeim – arcuk néztemegyütt jöttek – alig hittemamit mondtak – hazavisznekviccelődtem – szobadísznekletört faág – földre hullvatestem mégis – élne újrakülönleges – ágyat vettekabba otthon – befektetneknagyszobában – én próbálomfelidézni – nem találomlakás képét – nem emlékszemkitörlődött – vagy tán mégsemfoszlányokban – sejlik múltamgondolkodni – régen tudtamholnapután – mikor mondtákitt az időt – összemostákelaludtam – felébredtemhittem vagy sem – én tévedtemmegint jöttek – mondták: holnapegy nap eltelt – már pakolnaknéhány holmit – feleségemnekik Anyus – etet engemnem esik jól – pedig csirkerég szerettem – de most mégseszomszéd ágyról – csontváz bámulnagy szemével – mindjárt átnyúlle van kötve – szegény öregde az éjjel – riadt betegfenyegetett – a késemmelfizetnem kell – életemmelmondták: holnap – addig bírjama fejemben – hegyes nyíl vanmit jelent az – „hazamegyek”„otthon” semmit – nem ismerekez itt kórház – ott betegekmár mióta – itt lehetekfalon óra – alig látomketyegését – megszámlálom A történéshirtelenség meglepett,felöltöztettek, felnyaláboltak,autóba emeltek, de nem láttam semmit,merre megyünk.Királyoknak való hordszékbe ültettek,ölembe pakolták a táskát, szatyrot,még jó, hogy leszaladt a kislányom,aki már nem is olyan kicsi.A lépcsőn féltem, hogy kiborulok.Beléptek helyettem a szűk előszobába,ami jobbról-balról taszigálta őket,kissé megingott a királyi hintóm.Mitől is féltem egy órája még?Hogy idegen helyre viszikemlékfosztott elmém,groteszk módon megtört testem?Hiszen e lakás minden porcikájátismerem!A lámpa huncutul kacsint rám,a kanapé nemrég áthúzottan,üdezöld huzatjával integet,a falon csendélet hallgatja gondolatom:itthon vagyok. (folyt. köv.) Kép: Szoó Virág
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség)5.ApavárásIzgatottan, s meghatottan néztük,mint fiatal pár az előkészítettgyermekholmikat a szülés előtt,az ágyat.Gurítható és rögzíthető,emelhető s leereszthető,oldalkarfája mozdítható,fentről lelógó kapaszkodójárt hozzá.A virágos paplanhuzatnem veszett össze a kockás párnával.Várakoztak.Talán ők is tudták, kire,mi még alig hittük el,hogy őrá.A kanapén ülő,vállat átkarolóanya-lánya szobor voltunk,de ki tudta volna megformáznimély sóhajainkat,a levegő remegését körülöttünk,kimondhatatlan imára kulcsolt lelkünket? (folyt. köv.) Kép: http://elektromosagy.hu/
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség)4.ElengedhetetlenMegfoghatatlan volt,mint a rügyfakadás ujjongása,vagy az elsündörgő felhőknapútnyitó öröme,esetleg az elszáradóban lévő fa tövénélinduló hajtás fényresóhajtása.Megfoghatatlan volt a pillanat,mikor, miután ketten (fia és lánya)megmondtuk - „holnapután hazaviszünk,Apuska!” -, elmosolyodott.Ugyanolyan megfoghatatlan,illanó pillanat volt,mint bármelyik másik,a következő például, amikor ki is mondta:„Én azt hittem, többé nem megyek haza”Megfoghatatlansága nem múlik,mégis azóta elengedhetetlenmaradt számomra,megkapaszkodom benne, feljebb jutok általa(remélem, ő is!),hiszen megfoghatatlan. (folyt. köv.) Kép: Szoó Virág
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség)3.Kérelem Főorvos Úr! Tisztelettel kéremédesapám (…) emittálását!Otthonában biztosítjuk eztánfejlesztését és ápolását. Köszönjük, hogy életben tartották,infúziót, s élelmet kapott!Köszönjük, hogy kezelése közbennéha néhány jó szót hallhatott! Megértjük, hogy ennél többet tennilehetőségük nem volt, mivelkevés ember, kevés eszköz, kis pénzkórházat a hátán nem visz el. Főorvos Úr! Ha már így beszélünk,elmondom, hogy nem irigylem Önt!Nehéz lehet, hogy sorsok sorárólérzelmeket kiiktatva dönt… Nehéz lehet tüneteket látniott, hol ember fekszik Ön előtt,s nyolcvanéves testben észrevennirejtett szellemi s lelki erőt. Főorvos Úr! Őszintén remélem,soha többé nem látjuk egymást!S kívánom, hogy várnia ne kelljenmagyar kórházban a gyógyulást! (folyt. köv.) Kép: Szoó Virág
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség)2.Vasárnapi döntéshozatal Kicsit lihegve ölel magáhoznégyszint magasban a lágy magány,kedvencebédem szavamszakasztónhagyja, meséljen soká anyám. Dobozba csirkét, banánt szatyorbapakolva készül ma is, ahogynaponta eddig két hónap ótaszokássá téve busszal s gyalog elindul Hozzá. Nem tudja, meddigbírhatja lába s lelke a súlyt:kórházridegség, bizonytalanság,vagy tán remény, mit a nap ma nyújt. Csontjára fogyva, holnapfeledveapám az ágyon békés beteg,ahogy ma rám néz, tekintetébenörörmszikrát s bizalmat lelek. Beszélgetünk, a szelleme csillan,iróniája kacsintva él,az étel elfogy, öblíti vízzel,két óra múltán megint remél. Mérlegre érvek, s érzelmek ülnek,döntést fogalmaz anyám szava:„Nincs más esélyünk, s bármily nehéz lesz,én megpróbálom: vigyük haza!” (folyt. köv.) Kép: http://www.nosalty.hu/recept/karalabes-csirkemell
Szoó VirágViharFelleg simult kék egemre,nem jut rajta át a nap.Nézem arcod kételkedve:milyennek is láttalak, amikor megszerettelek,vágytam kezed melegét,s hittem, neked mégis kellek?Most azt érzem: Egy fenét! Nem kell neked dalom szárnya,zavar, mikor felröppen.Nem kell szívem száz virága,mostanra már rájöttem. Nem kell érzelemhullámom,gazdagságom aprópénz.Vágyam nálad nem találom,én erre, te arra mész. Erőm neked semmit érő,s fogalmad sincs, mekkora:százszor gyilkolva is élőszeretetnek otthona. Hogyha nem kell, ami vagyok,minek vagy még mellettem?Hazug idők voltak azok,amikor még kellettem? Ne nézz, ne nézz két szemembe,ne vedd észre bánatom!Azzal, hogy még meglátsz benne,magamat nem áltatom. Bocsánatom sose kérjed:„az már nem is szerelem”!Igazságod megvéd téged,mér' is törődnél velem? Ilyen voltál? Ilyen lettél?Nem tudom már, kit látok.Megleptelek, s te megleptél,másságunk páros átok. Nem árultál zsákbamacskát,nem ígértél semmit sem.De lelkemen, hogy így hajts át,azt hiszem, hogy nem hittem. Mi lesz most már? Meddig fáj mégszavad vérző szúrása?Sértődésem tűnő árnyék,vagy már nem lesz múlása? Eső esik, könnyem zápor,mérgem mossa belőlem.Egem derül, vihar távol,érintésed felhőtlen. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség) 8.Mikor vagyok? Napkeleti bölcs ablakom ébreszt,az ágy nyújtózik simán alattam,félrecsúszott lepedőm mutatja,hogy forgolódó testben alhattam. Falamon fátyolos-zakós fényképvíg fekete-fehér reggelt kíván,szomszédban újra reménykettesbenálmodott együtt anyám és apám. Gyermeklendületes felkelésemma felnőttkávé nélkül éberül,s jóétvágyú reggelit tálalvakis falatokban gyönyörködve ül. Boltjárásnyit leszek szülők lába,a kezemben erős bordó szatyor,kilencesével futnak a lépcsők,s kitárul egy rég mindennapi kor. Röppen a tollas,fordul ütőmön,fennakadásátlomb öleli,épp elegendő,s újra lepottyan,lábhegyen állóutcabeli. Mind bejöhetnekudvarainkbahintakívánómás gyerekek,bús porolórúdfüggeni hív, ámmost feladat vár:boltba megyek. Tömbkerüléskorbotlik a lábam,járdaszegélybeütve bokám.ülve tapintom,s nézem a meccsetiskolaudvaronennek okán. Kis bicegésemeljut a boltig,féltve vigyázzáknénik, akikkérdezik egyre:fáj-e erősen,és a tanácsbólszáz adatik. Visszafelé márszinte nem érzem,mert a szatyorfülvágja kezem,nézem: az erkélylombtakarójátcsonkra levágták,s sírok ezen. Hazaérve cipelem felfeléa harmincévnyi emlékcsomagom,lihegek, de bírni kell, hát bírom,s a visszajárót mind visszaadom. (folyt. köv.) Kép: Szoó Virág
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség) 7.Otthonápolás Kényelmes ez így neked?Ne engedjem lejjebb?Masszírozzam a kezed?Segítek, úgy könnyebb!Hozzak enni valamit?Szomjas nem vagy éppen?Jó lesz a rádiód itt?Beállítsam? Mégsem?Nem akarsz meccset nézni?Tévét ne kapcsoljak?Vagy emléket idéznifényképeket hozzak?Aludnál egy keveset?Hagyjalak magadra?Jaj! A zoknid leesett!Húzzam a lábadra?Kicsit betakarjalak?Vagy tán meleged van?Nem tűz szemedbe a nap?A redőnyt lehúzzam?Reggelre mit szeretnél– leugrom a boltba –,kifli, kalács, vagy kenyér?Legyen holnap torta?Felülni megpróbálnál?Kell egy kis segítség?Ennél? Innál? Olvasnál?Nem fáradtál el még?Tudom, kicsit sok vagyok,nézd el nekem, kérlek,hogy békét alig hagyok,s jó sokat beszélek!De már kézzelfogható,és nem csupán emlék,hogy itthon vagy! Olyan jó!Hozzak valamit még? (folyt. köv.) Kép: Szoó Virág
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség) 6.Hazatalálás gyermekeim – arcuk néztemegyütt jöttek – alig hittemamit mondtak – hazavisznekviccelődtem – szobadísznekletört faág – földre hullvatestem mégis – élne újrakülönleges – ágyat vettekabba otthon – befektetneknagyszobában – én próbálomfelidézni – nem találomlakás képét – nem emlékszemkitörlődött – vagy tán mégsemfoszlányokban – sejlik múltamgondolkodni – régen tudtamholnapután – mikor mondtákitt az időt – összemostákelaludtam – felébredtemhittem vagy sem – én tévedtemmegint jöttek – mondták: holnapegy nap eltelt – már pakolnaknéhány holmit – feleségemnekik Anyus – etet engemnem esik jól – pedig csirkerég szerettem – de most mégseszomszéd ágyról – csontváz bámulnagy szemével – mindjárt átnyúlle van kötve – szegény öregde az éjjel – riadt betegfenyegetett – a késemmelfizetnem kell – életemmelmondták: holnap – addig bírjama fejemben – hegyes nyíl vanmit jelent az – „hazamegyek”„otthon” semmit – nem ismerekez itt kórház – ott betegekmár mióta – itt lehetekfalon óra – alig látomketyegését – megszámlálom A történéshirtelenség meglepett,felöltöztettek, felnyaláboltak,autóba emeltek, de nem láttam semmit,merre megyünk.Királyoknak való hordszékbe ültettek,ölembe pakolták a táskát, szatyrot,még jó, hogy leszaladt a kislányom,aki már nem is olyan kicsi.A lépcsőn féltem, hogy kiborulok.Beléptek helyettem a szűk előszobába,ami jobbról-balról taszigálta őket,kissé megingott a királyi hintóm.Mitől is féltem egy órája még?Hogy idegen helyre viszikemlékfosztott elmém,groteszk módon megtört testem?Hiszen e lakás minden porcikájátismerem!A lámpa huncutul kacsint rám,a kanapé nemrég áthúzottan,üdezöld huzatjával integet,a falon csendélet hallgatja gondolatom:itthon vagyok. (folyt. köv.) Kép: Szoó Virág
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség)
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség) 4.Elengedhetetlen Megfoghatatlan volt,mint a rügyfakadás ujjongása,vagy az elsündörgő felhőknapútnyitó öröme,esetleg az elszáradóban lévő fa tövénélinduló hajtás fényresóhajtása.Megfoghatatlan volt a pillanat,mikor, miután ketten (fia és lánya)megmondtuk - „holnapután hazaviszünk,Apuska!” -, elmosolyodott.Ugyanolyan megfoghatatlan,illanó pillanat volt,mint bármelyik másik,a következő például, amikor ki is mondta:„Én azt hittem, többé nem megyek haza”Megfoghatatlansága nem múlik,mégis azóta elengedhetetlenmaradt számomra,megkapaszkodom benne, feljebb jutok általa(remélem, ő is!),hiszen megfoghatatlan. (folyt. köv.) Kép: Szoó Virág
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség)3.Kérelem Főorvos Úr! Tisztelettel kéremédesapám (…) emittálását!Otthonában biztosítjuk eztánfejlesztését és ápolását. Köszönjük, hogy életben tartották,infúziót, s élelmet kapott!Köszönjük, hogy kezelése közbennéha néhány jó szót hallhatott! Megértjük, hogy ennél többet tennilehetőségük nem volt, mivelkevés ember, kevés eszköz, kis pénzkórházat a hátán nem visz el. Főorvos Úr! Ha már így beszélünk,elmondom, hogy nem irigylem Önt!Nehéz lehet, hogy sorsok sorárólérzelmeket kiiktatva dönt… Nehéz lehet tüneteket látniott, hol ember fekszik Ön előtt,s nyolcvanéves testben észrevennirejtett szellemi s lelki erőt. Főorvos Úr! Őszintén remélem,soha többé nem látjuk egymást!S kívánom, hogy várnia ne kelljenmagyar kórházban a gyógyulást! (folyt. köv.) Kép: Szoó Virág
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség) 2.Vasárnapi döntéshozatal Kicsit lihegve ölel magáhoznégyszint magasban a lágy magány,kedvencebédem szavamszakasztónhagyja, meséljen soká anyám. Dobozba csirkét, banánt szatyorbapakolva készül ma is, ahogynaponta eddig két hónap ótaszokássá téve busszal s gyalog elindul Hozzá. Nem tudja, meddigbírhatja lába s lelke a súlyt:kórházridegség, bizonytalanság,vagy tán remény, mit a nap ma nyújt. Csontjára fogyva, holnapfeledveapám az ágyon békés beteg,ahogy ma rám néz, tekintetébenörörmszikrát s bizalmat lelek. Beszélgetünk, a szelleme csillan,iróniája kacsintva él,az étel elfogy, öblíti vízzel,két óra múltán megint remél. Mérlegre érvek, s érzelmek ülnek,döntést fogalmaz anyám szava:„Nincs más esélyünk, s bármily nehéz lesz,én megpróbálom: vigyük haza!” (folyt. köv.) Kép: 
Szoó VirágOtthonhét(Gyermeknek lenni felelősség) 1.Érkezés Hazaérsz.A peron kihalt.A köréd vetített nyüzsgésben,a melléd csöppenőidegen üdvözlőmosolyok közöttszárazon jársz,csak az ölelő karok hiányakiált rád.Aggodalmad rohanó nyomábancsak kullognak lépteid,a mögötted guruló bőröndzaklatott kattogásával,riadt dobbanásaivalvisszhangja szívednek.Családot magára bízvajöttél hazaotthont teremteni. (folyt. köv.) Kép: 
Szoó VirágVihar Felleg simult kék egemre,nem jut rajta át a nap.Nézem arcod kételkedve:milyennek is láttalak, amikor megszerettelek,vágytam kezed melegét,s hittem, neked mégis kellek?Most azt érzem: Egy fenét! Nem kell neked dalom szárnya,zavar, mikor felröppen.Nem kell szívem száz virága,mostanra már rájöttem. Nem kell érzelemhullámom,gazdagságom aprópénz.Vágyam nálad nem találom,én erre, te arra mész. Erőm neked semmit érő,s fogalmad sincs, mekkora:százszor gyilkolva is élőszeretetnek otthona. Hogyha nem kell, ami vagyok,minek vagy még mellettem?Hazug idők voltak azok,amikor még kellettem? Ne nézz, ne nézz két szemembe,ne vedd észre bánatom!Azzal, hogy még meglátsz benne,magamat nem áltatom. Bocsánatom sose kérjed:„az már nem is szerelem”!Igazságod megvéd téged,mér' is törődnél velem? Ilyen voltál? Ilyen lettél?Nem tudom már, kit látok.Megleptelek, s te megleptél,másságunk páros átok. Nem árultál zsákbamacskát,nem ígértél semmit sem.De lelkemen, hogy így hajts át,azt hiszem, hogy nem hittem. Mi lesz most már? Meddig fáj mégszavad vérző szúrása?Sértődésem tűnő árnyék,vagy már nem lesz múlása? Eső esik, könnyem zápor,mérgem mossa belőlem.Egem derül, vihar távol,érintésed felhőtlen. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágPorrá fagyva Csalódásomba burkolózom,szófosztó sálam tekeremnyakam és szám köré,fejemben mormogja valakia sértődöttség sirámait.Nem vetítek,tudom, hogy elvárásaimostorának végecsattant saját hátamon.Hallgatom keservesenüvöltő veszekedésemmegfojtott csendjét.Ezt hívják önuralomnak?Fájdalmam ronggyá tépiönbizalmam foszlányait.Hogyan foltozzam, öltsem összegúnnyal tépázottszeretetgúnyámat?Csalódásomba burkolózom,ez legalább egyben maradt,és melegen tart.Ha ez sem lenne,talán porrá fagynék,s hűlt helyemenfújna szétaz érzéketlen szél. Kép: