Szoó VirágTanárestBehúzta fényzáró függönyét az este,csupán a bútorokat mutatjaaz ablak sötét háttér elé festve,a bent titkát foglalja aranyba,s nem látsz mögé, fürkészheted egyre,hiába. Eltűnt a kint világa,s könnyebben fordul a tanár figyelmesok ifjú elme gondolatára. Mert nem bálok tolongnak szobájában,nincs hangzavar szorgos asztala körül.Parázsszín tollal ír, szürkére váltan,míg székén éjárnyban nappala ül.Füzet előtte, mögötte órái,hol reményfeszítőn próbálkozott,hogy zajhabzsolásban ki tudjon állni,s felépítsen érdeklődésromot. Most olvas, s a polcáról reákacsintsok klasszikus, higgadtan lángoló,csábító versek dallamkalásza ring,s keze alatt egy álmos nebulóverejtékező tollának termése:kezdő szintű mondatszerkezetek(a bonyolultak óráját lekéste),s szükségtelennek hitt ékezetek. Úgy várja a végét, ahogy ő is tán,ki a sorokat papírba véste,s együtt lélegeznek fel a jegy láttán:görbül. Érzik mindketten: megérte.Eggyel kevesebb - sóhajt fel a lámpa -fogalmazás várja ítéletét.A teája langyos mélybarnaságbaolvad hűléstől nem vesztve hitét. A végtelenség illata leng körbe,álom ez, tudja, s nem is hiszi el,hogy torz arccal bámul szövegtükörbe:nincs rajta égi, csupán földi jel.Lerántva sárba sok csillaggondolatalig pislákoló értésjelek……figyel, aláhúz, megjegyzést írogat,megszívlelendő üzeneteket. Lemondón legyintve nyílik egy másik,alig kibetűzhető iromány,egyszerre mégiscsak mosolyra számítpár mondat, a hős megfejtés nyomán:mit tesznek, vajh, a szöges ellentétek?Bíz, azok mind felütik fejüket.arcát e képcsoda kiötlőjéneksimítja, s mond érte köszönetet. Talán ez! Reméli egyet kinyitva,s valóban, végre értelmét nyeriaz áldozat. Rálép az íves hídra,mely tanítványával összeköti.Alattuk mélység, rejtélyekkel teli,felettük villanó jelzőtüzek,mint sebre gyógyírt, szavait kenia társnak, akit mutat a füzet. Mára elég lesz! Lassan ébredni kell,s családot látni, közel arcokat,beszélgetni s egymást úgy ölelni fel,mint kagylót mi gyöngyöket tartogat.Az asztal elárvul, fény nem fürdeti,a lámpa pihegve hunyja szemét,vérét adó toll magányát élvezi,s a képen nemcsak a háttér sötét. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágTanárest Behúzta fényzáró függönyét az este,csupán a bútorokat mutatjaaz ablak sötét háttér elé festve,a bent titkát foglalja aranyba,s nem látsz mögé, fürkészheted egyre,hiába. Eltűnt a kint világa,s könnyebben fordul a tanár figyelmesok ifjú elme gondolatára. Mert nem bálok tolongnak szobájában,nincs hangzavar szorgos asztala körül.Parázsszín tollal ír, szürkére váltan,míg székén éjárnyban nappala ül.Füzet előtte, mögötte órái,hol reményfeszítőn próbálkozott,hogy zajhabzsolásban ki tudjon állni,s felépítsen érdeklődésromot. Most olvas, s a polcáról reákacsintsok klasszikus, higgadtan lángoló,csábító versek dallamkalásza ring,s keze alatt egy álmos nebulóverejtékező tollának termése:kezdő szintű mondatszerkezetek(a bonyolultak óráját lekéste),s szükségtelennek hitt ékezetek. Úgy várja a végét, ahogy ő is tán,ki a sorokat papírba véste,s együtt lélegeznek fel a jegy láttán:görbül. Érzik mindketten: megérte.Eggyel kevesebb - sóhajt fel a lámpa -fogalmazás várja ítéletét.A teája langyos mélybarnaságbaolvad hűléstől nem vesztve hitét. A végtelenség illata leng körbe,álom ez, tudja, s nem is hiszi el,hogy torz arccal bámul szövegtükörbe:nincs rajta égi, csupán földi jel.Lerántva sárba sok csillaggondolatalig pislákoló értésjelek……figyel, aláhúz, megjegyzést írogat,megszívlelendő üzeneteket. Lemondón legyintve nyílik egy másik,alig kibetűzhető iromány,egyszerre mégiscsak mosolyra számítpár mondat, a hős megfejtés nyomán:mit tesznek, vajh, a szöges ellentétek?Bíz, azok mind felütik fejüket.arcát e képcsoda kiötlőjéneksimítja, s mond érte köszönetet. Talán ez! Reméli egyet kinyitva,s valóban, végre értelmét nyeriaz áldozat. Rálép az íves hídra,mely tanítványával összeköti.Alattuk mélység, rejtélyekkel teli,felettük villanó jelzőtüzek,mint sebre gyógyírt, szavait kenia társnak, akit mutat a füzet. Mára elég lesz! Lassan ébredni kell,s családot látni, közel arcokat,beszélgetni s egymást úgy ölelni fel,mint kagylót mi gyöngyöket tartogat.Az asztal elárvul, fény nem fürdeti,a lámpa pihegve hunyja szemét,vérét adó toll magányát élvezi,s a képen nemcsak a háttér sötét. Kép: Szoó Virág
