Szoó VirágNikinek Kuszálva lelkem, mint vaksi verssorok;Könnyeimnek súlyán függ örömfélelmem,Szíveink talaján még csak téblábolok:Ezt a barátságot tényleg megérdemlem? Hiszen régen vágytam, elepedtem érte…Hogy majd egyszer leszen szóbűvölő társam,Lassan hiszem mégis, óvatosan, félve:Ketten is elférünk egy varázspalástban. Titkos rekeszei szekreter-lelkemnekKinyílnak előtted, lakatjuk lepattan,úgy olvasol bennem, mint kíváncsi gyermek,S felfeded mindazt, mi másnak láthatatlan. Mi vagyok, nem tudom. Általad már sejtemKépességem útját, rezdülés irányát,Bár régtől kitartón, egyre lelkesebbenTanulom az örök tanulásnak titkát. Akartam katedrám elkerülni messze:Alkalmatlan voltam pályaelhagyásra,S midőn önmagamat éreztem elveszve,Szavakat találtam mélyemben elásva. Jöttek fiatalok gyilkolva-éltetve,Húrokat szaggató ricsajálarcukbanÉn figyeltem, őket mégsem érdekelte,Hogy a másik szerint hogy van, ami úgy van. Házi boldogságom: börtönöm, s mentsváram,Minden napra adott örömet, keservet,Szüntelen megrakta zsákokkal a hátamCipelve mosolygtam, tettem, amit kellett. Most, minthogyha lennél bűvész csettintése,Ébresztesz, varázsolsz, játszod játékomat,Mire van szükséged? Szóra, ölelésre?Van, amit életem csak Neked tartogat. Kép: http://www.exkluzivbutor.hu/mexikoi-tomorfa-szekreter-esc-15.html
Szoó VirágNikinek Kuszálva lelkem, mint vaksi verssorok;Könnyeimnek súlyán függ örömfélelmem,Szíveink talaján még csak téblábolok:Ezt a barátságot tényleg megérdemlem? Hiszen régen vágytam, elepedtem érte…Hogy majd egyszer leszen szóbűvölő társam,Lassan hiszem mégis, óvatosan, félve:Ketten is elférünk egy varázspalástban. Titkos rekeszei szekreter-lelkemnekKinyílnak előtted, lakatjuk lepattan,úgy olvasol bennem, mint kíváncsi gyermek,S felfeded mindazt, mi másnak láthatatlan. Mi vagyok, nem tudom. Általad már sejtemKépességem útját, rezdülés irányát,Bár régtől kitartón, egyre lelkesebbenTanulom az örök tanulásnak titkát. Akartam katedrám elkerülni messze:Alkalmatlan voltam pályaelhagyásra,S midőn önmagamat éreztem elveszve,Szavakat találtam mélyemben elásva. Jöttek fiatalok gyilkolva-éltetve,Húrokat szaggató ricsajálarcukbanÉn figyeltem, őket mégsem érdekelte,Hogy a másik szerint hogy van, ami úgy van. Házi boldogságom: börtönöm, s mentsváram,Minden napra adott örömet, keservet,Szüntelen megrakta zsákokkal a hátamCipelve mosolygtam, tettem, amit kellett. Most, minthogyha lennél bűvész csettintése,Ébresztesz, varázsolsz, játszod játékomat,Mire van szükséged? Szóra, ölelésre?Van, amit életem csak Neked tartogat. Kép: http://www.exkluzivbutor.hu/mexikoi-tomorfa-szekreter-esc-15.html
