Szoó VirágJátékterem Az éji csend utcát seper,egy lélek tétovázik,villódzó fény csáberejehúzza egy furcsa házig. Időtlenségben lépeget,már közelebbről nézi:nincs villanás, mi vonzza őt,nincs szín, mi megigézi. A szürkén hallgató falakárnymintát sem mutatnak,titok sejtése ez csupán:azok ott benn mulatnak. A függönyök lágy szirmaikacér-buján lebegnek,de nem engednek belátástvilágvágyó szemeknek. Még ácsorog, még kinn szorongdidergő álmodásban,egyszerre ajtót tár a ház,s belép élőre váltan. „A Nagy Játékos üdvözöl!Az érkezésed vártam.Remélem, asztalaimmalízlésed eltaláltam! Az elsőnél már nyertél iskét szülőt kéz a kézben,hogy együtt maradjanak ők,még azt is elintéztem. Nagy tanulság, hogy végignézheted,a kitartás jutalmát:távolodva, sértődötten,de hajtják egymás malmát. Nézz szét a többi asztalnál:ez testvérszerző tábla,ahányat dobsz a kockával,épp annyi jön világra. Ott kártya vár, csak húznod kell,a tehetséglapokból,lehet többet, bár erre ittszinte senki sem gondol.” Az ámulat, a kábulata zsongás úgy dobálja,mint szélvihar a tollpihét,egy perc nyugalmát várja, de élni kell és játszani,alkalmazkodni vágyik,ám alig lát át egy szabályt,már lesz helyette másik. Itt nyer, amott pedig veszít,ahogy a kocka fordul,az utolsó teremben ül,s belső harangja kondul. „Nagy Játékos! Egy percet még!Csak most érzem, mily jó itt!Ki annyit tapasztal, mint én,tudom, világot hódít, de nem, hogy hatalmas legyen,vagy leigázzon bárkit,hanem bölcsen irányít majd,hisz békességet áhít! Hadd kezdjek új játékba még,mindent másképp csinálva,jól átgondoltan, józanulmég lehetőség várna jobbnak lenni, értékelniminden kis apróságot!Csak egy zsetont! Csak egy napot!Ígérem, meg nem bánod!” Nincs válasz. Elhal a zsivaj,utolszor hull a kocka,nem koppan, csak belezuhana szürke utcaporba. Kép: Szoó Virág