Szoó VirágMagadra vess!Verset írsz? Hát vess magadra,időd csupán pazarló!Senkin nem segít a szó!Nincs, ki látni így akarna! Ülsz az asztalnál merengve,átölelve ihletet?Bármily igazad lehet,nincs, kit mindez érdekelne! Világgá kiáltott vétek,legőszintébb indulat,megrázó, mit megmutat?Nincs, ki ebből bármit érthet! Verset írsz? Nem ér az semmit!Babérkoszorút ne várj,s olvasót, ki erre jár!Kiért áldozol hát ennyit? Verset írsz? Kiálts pusztába!Az is hasznosabb talán,mint a rím szíved falán!Belevésted mindhiába… Verset írsz? Hát vess magadra!Építsd csendben váradat!Nincs lovag, ki ráakad,Nincs, ki jönne és maradna! Vedd a sorokat markodba,s dobd a szélbe ritmusát,trocheusát s jambusát,hadd hulljanak darabokra! Nem teszed? Mit remélsz, balga?Kéziratod csak szemét,s érdemetlen rá e lét!Verset írsz? Hát vess magadra! Kép: Szoó Virág
Szoó VirágGyengeség„Erős vagy!”mondta a lányom,s én közben zuhantamkapaszkodót nem is keresve,darabjaim néztema szétgurult időben…pedig szeretekerős lenni,bízni magammegoldóképességem szövőszékében,hogy szépen egymásra simítjaa szálaimat,csak voltaképpen gyengeés lusta vagyok,viszont,mivel utálomsaját gyengeségem,nem is viselem el,tehát nem vagyok hajlandórááldozni túl sok időta keserűség felettikesergés önsajnáltatóönszétszaggatására,mert dolgom van,mert/ezérterős vagyok. Kép: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Szalka-sz%C3%B6v%C5%91sz%C3%A9k.JPG
Szoó VirágBűnös balladaÉrző vagyok, hol kegyetlen úr a törvény,Beszélek súlyos, titkolt vétkeket,Játszom ott, hol a hasznos csak az élmény,S nevetek a bús mogorvák helyett,Tisztelem mind a lenézetteket,Remélek, hol öngyilkos a remény,Igaz vagyok, hol hazug az erény,Őszintén nem más képet mutatok,Lemondók között vágyam lépeget,A bűnöm az, hogy ártatlan vagyok. Szeretek nagy gyűlöletfelhő alatt,Olvasok aligszavú világban,Oktatok ott, hol a butaság arat,Gondolkodom ostobák korában,Otthonom, hol a nemzet hazátlan,Múlt átírva, de bennem megmaradt,S értékelem, mi másnak csak kacat,Sötétek között színes maradok,Élem halott tél sarán a nyarat,Bűnöm csak az, hogy ártatlan vagyok. Érzékelem, mit más nem érzékelhet,Leirtott földön fákat ápolok.Megvadulok az álszelídek mellett,Szelídülök, hol véres nyál csorog,Hallgatok, mikor ordít száz torok,S üvöltve török rettegő csendet,Tisztán látom, amit mocsok elfed,S honnan sors űz, azért is maradok,Szabad vagyok, s hűségem nem enged,Hisz bűnöm az, hogy ártatlan vagyok. Herceg! Ítélj, hisz vétkem rengeteg,Bár gonoszságból semmit nem teszek,Bátorsággal gyáván elszaladok,Hol ütnék alázatos lelkemet,Mert bűnöm az, hogy ártatlan vagyok. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágA megértés feléNyafogott,hogy nincs kedve a munkájához,hogy szívesebben emelné fel a világotkét karjával,de nem hajolt le a földön kuporgóösszegyűrt tegnapért,hogy kidobja. hogy nincs ideje a barátórákra,mert feladatnapok szorítjákkegyetlen rendbe életét,de nem válaszolt,amikor asztalára röppentegy kérdés csicseregve. hogy lehetetlen százféleelvárásnak megfelelni,s közben a teljesíthetőpróbatételek paksamétájátfélresöpörte. hogy miért kell a gyermekneknyafogni,ahelyett, hogy megtenné, amire képes. Aztán felébredt,kidobta a tegnapot,visszacsicsergett a kérdezőnek,teljesített egy próbát,megölelte a gyermeket,és nem ítélte el többéa nyafogókat.Kép: Szoó Virág
Szoó VirágBurokbanBurokban élek:reggel felkelek,jólfésült gyermekeimet iskolába viszem,dolgozni megyek,többnyire mosolyogvavégzem a munkámat,mert szeretem,csak néha fáradt vagyok.Délután zongoraóra, edzés,hazaérkező beszélgetés,szép otthon,este szeretetfalatokból összeállított vacsora. Hogyan láthatnám én innena didergő rongyokataz erdőkben s a hidak alatt?az idegenárnyú, más szagúáradat óriássá növelt, riasztó képe miattélezett, kiegyenesített kaszákat?a gyárat, ahol futószalagondobozolják az émelyítőhazugságbonbonokat, s végül átkötikcinikusan széles, nemzeti színű szalaggal?a málló vakolatú iskolákbana gyanakvó tekintetű,a ki nem mondható véleményfájdalombanösszeszorított ajkakat?a kegyetlenné fásult,kimerültség elleni pirulákkaltúlélni próbáló nővérönmarcangoló álmáta cserben hagyott, nyöszörgőtestekről, melyek a kórházon kívülhagyták ember nevezetüket?a tanfolyamot, ahol elsajátíthatóaz arrogáns szájszöglet,az együttnemérzés,a masszába olvadó bólogatás,az emberszerűség látszatának megőrzésea nyilvánvaló teljes feladás után? Hogyan is érthetném,hogy mekkora áldozata kisszékkel feltámasztott matrac,a spárgával odakötözött ágyrácss a nyitott szemű éjszakákabszurditásábanemberinek maradni?hogy mit jelent a szemétdombon kapirgálva,kukorékolva a világ eszének érezni magamlenézett és kabarékban kinevetett szintjéna butaságnak?hogy mit jelent biztosnak lenniaz anyatejjel beszívott öklendező nyomortovábbörökítésében?hogy mekkora megkönnyebbülésmagam kudarcindulatábanütni-rúgni valaki Mást,összetörni valamit, amit valakiundorító lélekgazdagságából létrehozott? Nem értem,mert nem látom.Csak, ha majd összetörik a burok. Kép: http://www.edenkert.hu/konyhakert/gyogynovenyek/fozzunk-teat-vadgesztenyebol/2350/
Szoó VirágLennék(Édesanyámnak szeretettel)lennék most melletted,s kezed szétfutó ereitösszetartanám…idéznék emlékeket,csokor helyettivirágpillanatban…lennék a lábad,hoznék a boltbólbékés álmokat…könyörögnék,hogy ülj le egy nyugalomnyipercre…nézném az arcodsokéves üdeségét…látnálak elmúlt évekszáz alakjábanegyszerre…Kép: Szoó Virág
Szoó VirágMagadra vess! Verset írsz? Hát vess magadra,időd csupán pazarló!Senkin nem segít a szó!Nincs, ki látni így akarna! Ülsz az asztalnál merengve,átölelve ihletet?Bármily igazad lehet,nincs, kit mindez érdekelne! Világgá kiáltott vétek,legőszintébb indulat,megrázó, mit megmutat?Nincs, ki ebből bármit érthet! Verset írsz? Nem ér az semmit!Babérkoszorút ne várj,s olvasót, ki erre jár!Kiért áldozol hát ennyit? Verset írsz? Kiálts pusztába!Az is hasznosabb talán,mint a rím szíved falán!Belevésted mindhiába… Verset írsz? Hát vess magadra!Építsd csendben váradat!Nincs lovag, ki ráakad,Nincs, ki jönne és maradna! Vedd a sorokat markodba,s dobd a szélbe ritmusát,trocheusát s jambusát,hadd hulljanak darabokra! Nem teszed? Mit remélsz, balga?Kéziratod csak szemét,s érdemetlen rá e lét!Verset írsz? Hát vess magadra! Kép: Szoó Virág
Szoó VirágHallgatásmámor A hallgatása néma mámor,az eszmélésmost tud magáról,bokorsóhajtólengeségben,szemlélődésbenelfecsérlema holt időt,lélegeztetems hagyom, bármittesz élő-velem,szemem nyílásánörvendezem,s nem várok semmit,csak élvezema könnyűségbódító álhíra hallgatás…a szóra rábír. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágZzzzzzzz-zzzÁlomtámadócikázó zümmögésbenkergetem magamKép: http://www.ng.hu/Tudomany/2011/11/hogyan_repul_a_legy
Szoó VirágGyengeség „Erős vagy!”mondta a lányom,s én közben zuhantamkapaszkodót nem is keresve,darabjaim néztema szétgurult időben…pedig szeretekerős lenni,bízni magammegoldóképességem szövőszékében,hogy szépen egymásra simítjaa szálaimat,csak voltaképpen gyengeés lusta vagyok,viszont,mivel utálomsaját gyengeségem,nem is viselem el,tehát nem vagyok hajlandórááldozni túl sok időta keserűség felettikesergés önsajnáltatóönszétszaggatására,mert dolgom van,mert/ezérterős vagyok. Kép: 
Szoó VirágBűnös ballada Érző vagyok, hol kegyetlen úr a törvény,Beszélek súlyos, titkolt vétkeket,Játszom ott, hol a hasznos csak az élmény,S nevetek a bús mogorvák helyett,Tisztelem mind a lenézetteket,Remélek, hol öngyilkos a remény,Igaz vagyok, hol hazug az erény,Őszintén nem más képet mutatok,Lemondók között vágyam lépeget,A bűnöm az, hogy ártatlan vagyok. Szeretek nagy gyűlöletfelhő alatt,Olvasok aligszavú világban,Oktatok ott, hol a butaság arat,Gondolkodom ostobák korában,Otthonom, hol a nemzet hazátlan,Múlt átírva, de bennem megmaradt,S értékelem, mi másnak csak kacat,Sötétek között színes maradok,Élem halott tél sarán a nyarat,Bűnöm csak az, hogy ártatlan vagyok. Érzékelem, mit más nem érzékelhet,Leirtott földön fákat ápolok.Megvadulok az álszelídek mellett,Szelídülök, hol véres nyál csorog,Hallgatok, mikor ordít száz torok,S üvöltve török rettegő csendet,Tisztán látom, amit mocsok elfed,S honnan sors űz, azért is maradok,Szabad vagyok, s hűségem nem enged,Hisz bűnöm az, hogy ártatlan vagyok. Herceg! Ítélj, hisz vétkem rengeteg,Bár gonoszságból semmit nem teszek,Bátorsággal gyáván elszaladok,Hol ütnék alázatos lelkemet,Mert bűnöm az, hogy ártatlan vagyok. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágA megértés felé Nyafogott,hogy nincs kedve a munkájához,hogy szívesebben emelné fel a világotkét karjával,de nem hajolt le a földön kuporgóösszegyűrt tegnapért,hogy kidobja. hogy nincs ideje a barátórákra,mert feladatnapok szorítjákkegyetlen rendbe életét,de nem válaszolt,amikor asztalára röppentegy kérdés csicseregve. hogy lehetetlen százféleelvárásnak megfelelni,s közben a teljesíthetőpróbatételek paksamétájátfélresöpörte. hogy miért kell a gyermekneknyafogni,ahelyett, hogy megtenné, amire képes. Aztán felébredt,kidobta a tegnapot,visszacsicsergett a kérdezőnek,teljesített egy próbát,megölelte a gyermeket,és nem ítélte el többéa nyafogókat. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágBurokban Burokban élek:reggel felkelek,jólfésült gyermekeimet iskolába viszem,dolgozni megyek,többnyire mosolyogvavégzem a munkámat,mert szeretem,csak néha fáradt vagyok.Délután zongoraóra, edzés,hazaérkező beszélgetés,szép otthon,este szeretetfalatokból összeállított vacsora. Hogyan láthatnám én innena didergő rongyokataz erdőkben s a hidak alatt?az idegenárnyú, más szagúáradat óriássá növelt, riasztó képe miattélezett, kiegyenesített kaszákat?a gyárat, ahol futószalagondobozolják az émelyítőhazugságbonbonokat, s végül átkötikcinikusan széles, nemzeti színű szalaggal?a málló vakolatú iskolákbana gyanakvó tekintetű,a ki nem mondható véleményfájdalombanösszeszorított ajkakat?a kegyetlenné fásult,kimerültség elleni pirulákkaltúlélni próbáló nővérönmarcangoló álmáta cserben hagyott, nyöszörgőtestekről, melyek a kórházon kívülhagyták ember nevezetüket?a tanfolyamot, ahol elsajátíthatóaz arrogáns szájszöglet,az együttnemérzés,a masszába olvadó bólogatás,az emberszerűség látszatának megőrzésea nyilvánvaló teljes feladás után? Hogyan is érthetném,hogy mekkora áldozata kisszékkel feltámasztott matrac,a spárgával odakötözött ágyrácss a nyitott szemű éjszakákabszurditásábanemberinek maradni?hogy mit jelent a szemétdombon kapirgálva,kukorékolva a világ eszének érezni magamlenézett és kabarékban kinevetett szintjéna butaságnak?hogy mit jelent biztosnak lenniaz anyatejjel beszívott öklendező nyomortovábbörökítésében?hogy mekkora megkönnyebbülésmagam kudarcindulatábanütni-rúgni valaki Mást,összetörni valamit, amit valakiundorító lélekgazdagságából létrehozott? Nem értem,mert nem látom.Csak, ha majd összetörik a burok. Kép: 
Szoó VirágMagányélet Fáj.Mert az egyedüllétben alig látodrosszkedved, lassúságod,kiábrándultan lekonyuló szájszögletedálarca mögé titkoltön magadat.Gyógyírt keresel?Valakit, aki felfedezielrejtett vidámságképességedet?Illúzió!Amíg nem mosolyogsz rávalakire,addig fancsali képed tükrözi minden.De mihelyt észreveszed, s megdicséredegy eladónő frizuráját,vagy rácsodálkozolegy különösen fénylő falevélre,egy futkározó gyerekkacajra,mihelyt kíváncsi vagyaz álarctalan világra,abban a pillanatban vanesélyed. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágÁlomsirató Csókról álmodtamviccesen koccant a fogunkaz ajkak lágyságávalkoszorúzottanegyszer csak dörömböltaz ébresztő csipogvaa vászon recsegve kettészakadtaz élő közvetítésjajgatvapárnájába kapaszkodvasiratta önmagát. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágLennék(Édesanyámnak szeretettel) lennék most melletted,s kezed szétfutó ereitösszetartanám…idéznék emlékeket,csokor helyettivirágpillanatban…lennék a lábad,hoznék a boltbólbékés álmokat…könyörögnék,hogy ülj le egy nyugalomnyipercre…nézném az arcodsokéves üdeségét…látnálak elmúlt évekszáz alakjábanegyszerre…Kép: Szoó Virág
