Szoó VirágKirándulástercinák Kiszállva a hétköznapok buszábólszép panorámás üdülőhöz értem,hol fás domboldal emlékeket ápol. Mint régi szempárok, a tóra néztem,csodáltam túlpart vízre simulását,felhők úsztak, s kedvem nem borult mégsem, hisz, hogy önmagad túlpartjára láss át,hogy átemelkedj bánatodon lassan,nevetés kell! S gondtalan társaságát a jókedvnek én ajándékba kaptam:egy majd’ osztálynyi ifjú volt köröttem,kikkel közösen két napot múlattam, ily közösségben a perc, s óra röppen!A beszélgetés kedvemre való volt,mindegy, hogy ki ült mellém, hiszen közben mind őszintén szólt, egyikük se pózolt.Így megjelentek féltve őrzött titkok,az érzelemmel egyik éj sem spórolt: folyt könny, volt ének, indulatos szitkok,kis nosztalgia ébredt egyesekben,s így vigaszölelésre is volt indok. Mint szempilla, ha könnysúly alatt rebben,az emlékezés éppúgy bús, mint édes,de még magam sem vagyok biztos ebben. Az itt és ott kontúrja már nem éles,a jelen, s akkor egy hajóban ringat,s a pillanat most ugyanolyan fényt les. A sorsom könyve mától bármit írhat,s a jövőmben akármi bú lakozna,e két nap, mint két örömpárú rím hat. Miénk az élmény egyenként, s megosztva,mindenkinek jut saját szelet emlék,hogy találkozókra magával hozza. Kép: Szoó Virág
Szoó Virág - Kirándulástercinák
Szoó VirágKirándulástercinák Kiszállva a hétköznapok buszábólszép panorámás üdülőhöz értem,hol fás domboldal emlékeket ápol. Mint régi szempárok, a tóra néztem,csodáltam túlpart vízre simulását,felhők úsztak, s kedvem nem borult mégsem, hisz, hogy önmagad túlpartjára láss át,hogy átemelkedj bánatodon lassan,nevetés kell! S gondtalan társaságát a jókedvnek én ajándékba kaptam:egy majd’ osztálynyi ifjú volt köröttem,kikkel közösen két napot múlattam, ily közösségben a perc, s óra röppen!A beszélgetés kedvemre való volt,mindegy, hogy ki ült mellém, hiszen közben mind őszintén szólt, egyikük se pózolt.Így megjelentek féltve őrzött titkok,az érzelemmel egyik éj sem spórolt: folyt könny, volt ének, indulatos szitkok,kis nosztalgia ébredt egyesekben,s így vigaszölelésre is volt indok. Mint szempilla, ha könnysúly alatt rebben,az emlékezés éppúgy bús, mint édes,de még magam sem vagyok biztos ebben. Az itt és ott kontúrja már nem éles,a jelen, s akkor egy hajóban ringat,s a pillanat most ugyanolyan fényt les. A sorsom könyve mától bármit írhat,s a jövőmben akármi bú lakozna,e két nap, mint két örömpárú rím hat. Miénk az élmény egyenként, s megosztva,mindenkinek jut saját szelet emlék,hogy találkozókra magával hozza. Kép: Szoó Virág
