Szoó VirágFogaskerékCsak forogj, csak meg ne állj,akárhogy nyüszít benned a kétségbeesés,csak kapaszkodj a rendszerbenmelletted, fölötted forgóba,ahogy ők is teszik, kik egyben tartjákaz egész rothadó gépezetet,szürkén és magadtól dolgozz,ha nem hajt semmi, akkor is,vakon érezve a forgás biztonságát,a leállástól rettegve mozduljolajozottan akkor is,ha nem kapsz olajat,arra gondolva, hogy csak be ne rozsdállj,gondoskodj működőképesállapotodról,hisz nem vagy más,csak egy fogaskerék,egy emberi erőforrás,régen nem ember,csak addig számítasz,amíg forogsz,amíg rendszerben működsz,s működteted azt,egyébként csak ócskavas vagy,ne kérdezz,ne panaszkodj,ne gondolkodj,ne láss tovább, mint akövetkező fog,feszülj neki,mert még észreveszed,hogy semmi sem történik,ha kiszállsz,a többi fogaskerék összezár,működtet,részedről elég, ha dokumentálod,hogyan forogtál,olajoztad magad,kapcsolódtál a többihez,csikorogtál, ha nehezen ment,de már tudod, hogylegközelebb hogyan csináld,hogy ne kelljen csikorgássalzavarni a nagy összekapcsolódást,mert tulajdonképpennélküled is működik,bár mintha csak látszólag,de mégis,mert akár forogsz, akár nem,a gép mantrát darál a fejedben,és láthatólag minden kerregése,nyikordulása, vagyelégedett brummogásacsak álca,egy fogát kiköpve kacaga világ szemébe, s forog tovább… De vajon akkor is így lesz,amikor minden fogaskeréka látszatra épülődokumentációnagymestere lesz,vajon akkor is marad a szüntelenforgás,vagy a fogatlan szörnya teljes létezéstudat birtokábanösszeomlik? Kép: http://modul-fogaskerek.hu/
Szoó VirágSzemléltetésMagyaróra.Már előre tudom, hogy majd bejön a tanár, és nyomjuk a tételeket. Ez az utolsó év amúgy minden más tárgyból is erről szól. Jó lenne már az egészen túl lenni!Tényleg bejön mind a 160 centijével. Na jó, most van alatta még 5 centi csizmasarok is, amivel idegesítően kopog, ahogy járkál.Megint valahonnan iszonyú messziről kezdi, hogy van valami színházi előadás, vagy mi… Egyszemélyes, és az Örkény életét is meg a látásmódját is hű, de jól bemutatja.Na, most vesztettem el a nemlétező érdeklődésemet. Látom a szemükön, hogy a monodráma említése jó ötlet volt. Mondjuk, ebben az osztályban mindig vannak érdeklődők. Gyorsan megígérem, hogy megpróbálok szervezni egy közös színházlátogatást.Na, és akkor most jön a kedvencem: a groteszk szemléltetése. Ilyenkor minden osztályt arra, kérek, hogy álljon fel, és pontosan úgy nézzen át előre hajolva a két lába között, ahogy az a novellában le van írva. Itt, ebben a teremben problémával szembesülök: rettentő kicsi a hely a padok között. Nem tudnak lehajolni. Sebaj! Álljunk fel az asztalok tetejére!Én járok elöl jó példával, bár ehhez nem igazán szerencsés ez a kissé magas sarkú csizma, ami rajtam van. De nem szoktam megijedni ilyenektől! Csak vagányan!Mi van?Álljunk fel a pad tetejére? Ez nem normális! Kinyomakodni is alig tudunk az üléseinkről!De persze ő már fenn áll a tanári asztalon, és biztat minket. A többiek bulira veszik, pedig most volt tesióra. És a franc se akar álldigálni, meg lehajolgatni!Megúsztam! Azt mondja, hogy akinek tériszonya, vagy egyensúlyi problémája van, annak nem kell. Na, nekem pont mind a kettő van!A többiek meg nézegetnek át a lábuk alatt. Na, mi van, majomarc? Nevetnek. Ezt szeretem a legjobban, ha van az órán nevetés!Próbálják elmondani, mit látnak. Ökörködnek, de ez most nem baj!- Jól van, uraim! Most már le lehet kászálódni a padokról, aztán letakarítani a cipőtök nyomát! Szóval: a groteszk kifordított látásmód. Egyszerre lehet félelmetes és nevetséges, borzasztó és mulatságos. Lassan mindenki földet ér. Tanárnő is lelép elegáns csizmájában a székre.Aztán… egyszer csak eltűnik az asztal mögött. Kisebb robaj, de se kiáltás, se nyögés nem hallatszik…Hirtelen mindenki odanéz, mert egyébként néhányan nem látták, mi történt. Egyetlen pillanatig tart a dermedt csend, mert a következőben már megjelenik a kapaszkodó keze a tanári asztal tetején.- Jól van, tanárnő? - Nos, most lehet nevetni! – mondom a jól megütött bal karomat fogva. - És megjegyezni, hogy mi a groteszk. Kép: http://www.activeactors.org/olcs%C3%B3-elad%C3%B3-n%C5%91i-cip%C5%91-bakancshas%C3%ADtott-b%C5%91r-comb-csizma-sarok-h656-fekete-ujb0jbds-p-3079.html
Szoó VirágHa figyelszHa figyelsz,hallhatod a hallhatatlanhangokat a halhatatlan létben:ahogy a holtnak tűnő, életőrző magbólkihajt a zsenge bizalom.Mámorillat fogja körül a pillanatot,amikor jövőt ígérőn szárba szökken.Vajon mi hajt ma ki ennek aváratlanzöld, tudatfelejtőáramlásindának biztonságígéretűöleléséből?Egy egynyári törékenységű,téphető lágyságú virágjelenés?Vagy örökzöld gyantaragaszkodású,tobozkoszorúkkal búcsúzókemény törzs?Tán észreveszed,ha figyelsz. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágÉdesapámnakMagamban ülök hiányodokozta torokszorításban.Betegágyadtól messzeszakadtanképzeletben görcseidet simítomkapanyél biztonságához szokott kezeden.Édesapám!Beszélgessünk!Most, sürgősen,bár nem kell gyors mondatgörgetéssel,hanem lehet nagy hallgatásokkal körítve is,csak szavad legyen, s én hadd legyekkövetelőző kisgyerek,aki válaszaid várom!Mondd, hogy van még a meggyötört testben erő,hogy akarod a gondolat teremtését,hogy vitatkoznál velem férfi és női dolgokról,hogy kacsintva-legyintve értékelnédsaját életed, fiatal és idős magadat,a világ abszurditását!Mondd, hogy „Fel a fejjel!”,s húzd ki magad hozzá, mutasd meg nekem,hogy kell felemelt fejjel járni!Kérlek, ne higgy az ősz lehangoltságának,ne add át vergődő színálcájánakmagad!Édesapám!Várjuk együtt a tavaszt! Kép: Szoó Virág
Szoó VirágHajnalSötéten öleli még az éja testen, s házon kívüli elmelebegést,értelmezhetetlen minden mozdulatebben a kimerültség szülte ájulatbancsak az óra kiáltja világgá akegyetlen nappal közeledtétriadt, kialvatlan felugrásra késztetvea széttépett köntösű illúziótaz önmagát felejtő álmotebben az éjtapintású bizonytalanságbankellene kezdeni a napbasűrített életetfelsírnak a miérteka reggelt nem kívánó szemhéjak mögéhunyt kapaszkodás ellehetetlenülnyújtózik az indulás előtti pillanattudomásul veszi magát a megszámozott naps a tevékenységek szokáshalmozása közbenészrevétlenül lassan kenyerünkre keni a fényt. Kép: Szoó Virág
Szoó VirágNikinek Kuszálva lelkem, mint vaksi verssorok;Könnyeimnek súlyán függ örömfélelmem,Szíveink talaján még csak téblábolok:Ezt a barátságot tényleg megérdemlem? Hiszen régen vágytam, elepedtem érte…Hogy majd egyszer leszen szóbűvölő társam,Lassan hiszem mégis, óvatosan, félve:Ketten is elférünk egy varázspalástban. Titkos rekeszei szekreter-lelkemnekKinyílnak előtted, lakatjuk lepattan,úgy olvasol bennem, mint kíváncsi gyermek,S felfeded mindazt, mi másnak láthatatlan. Mi vagyok, nem tudom. Általad már sejtemKépességem útját, rezdülés irányát,Bár régtől kitartón, egyre lelkesebbenTanulom az örök tanulásnak titkát. Akartam katedrám elkerülni messze:Alkalmatlan voltam pályaelhagyásra,S midőn önmagamat éreztem elveszve,Szavakat találtam mélyemben elásva. Jöttek fiatalok gyilkolva-éltetve,Húrokat szaggató ricsajálarcukbanÉn figyeltem, őket mégsem érdekelte,Hogy a másik szerint hogy van, ami úgy van. Házi boldogságom: börtönöm, s mentsváram,Minden napra adott örömet, keservet,Szüntelen megrakta zsákokkal a hátamCipelve mosolygtam, tettem, amit kellett. Most, minthogyha lennél bűvész csettintése,Ébresztesz, varázsolsz, játszod játékomat,Mire van szükséged? Szóra, ölelésre?Van, amit életem csak Neked tartogat. Kép: http://www.exkluzivbutor.hu/mexikoi-tomorfa-szekreter-esc-15.html
Szoó VirágNem megyNekem nem megy úgy, hogy akarom.Olyankor bosszúsan forgatoma tollat,érzések szóig nem hatolnak.Reménykedem, hogy talán holnap…De nem megy.Úgy tűnik, a versnek mindegy,részéről egyébként is nagy kegy,ha szólal.Legalább olyan makacs, ó, jaj,mint én a mondanivalómmal:nem adjamagát könnyű formába fagyva.Szándékom közönnyel fogadja,s elveti.Ma talán nem én kellek neki…Valaki másnak illegetirímeit,s ez, bevallom, kissé émelyít,mert nem tudhatom, mikor melyikszavamraharap, s horgomon fennakadvahány kívánságú aranyhalratalálok.Úgy döntöttem, tovább nem várok.S habár lapátra tett, felállok,felmászoma szemét hegyére, s próbálomrímekbe szedni sóhajtásom. Kép: http://bpaqua.network.hu/kepek/aranyhalak/aranyhal_10
Szoó VirágNehézKissné Nehéz Gizella nem volt jó háziasszony. Az ötfős család lakásában nem volt rend (legalábbis olyan nem, amilyet az egyke férj a rendmániás édesanyja mellett megszokott), a csapok nem ragyogtak, csak amikor havonta egyszer letakarította őket, és a por vékony rétege szinte mindenhol tapintható volt.Voltak ugyan időszakok, amikor egészen jóháziasszonyszerűen sikerült kézben tartania a házimunkát, de gyermekei születéséhez és növekedéséhez nem tudott elég rugalmasan hozzáállni. Valahogy mindig visszaesett a régi bűnébe, és elhanyagolta a dolgait. Inkább sokat mesélt, énekelt, beszélgetett a gyerekekkel, minthogy kitakarítson. „Én már elfogadtam: neked egyszerűen nem fontos a rend” mondogatta ebben az időszakban a férje.A három gyermekből kettő már kirepülőfélben volt, a harmadik, a kicsi, a 10 évvel fiatalabb szerelemgyerek viszont olyan intenzíven volt mindig jelen, hogy állandó figyelmet igényelt. Gizella igyekezett is rá figyelni, de érezte, hogy már nem tudja ugyanazt a fiatal anyukát játszani, aki akkor volt, amikor még a nagyok voltak kicsik. Szégyellte magát.Szégyellte magát azért is, mert a férje, a vicces, kedves Kiss Jenő lassan egy megkeseredett, boldogtalan középkorú pocakosodó férfi lett. Gizella persze úgy gondolta, ez kicsit az ő hibája is. Szégyellte magát, hogy nem volt mindig minden kivasalva, és néha reggel kellett kapkodva simítani egy-egy ruhadarabot. És a fia is szembesítette vele, hogy olykor a már egy hete a szennyestartóba tett pólója, pulóvere nem lett kimosva.Tudta (mert mondogatta neki a családja), hogy van egy nagy hibája: túlérzékeny. Néha szomorúan gondolkodott azon is, hogy hol rontotta el, hogy a gyermekei nem vesznek annyira részt a házimunkában, mint ő tizenévesen. Külön kell nekik könyörögni, hogy időnként pakoljanak el maguk után, válogassák ki a fehérneműjüket, esetleg pakoljanak ki a mosogatógépből. Szégyellte, hogy nem olyan az élete, amilyennek szeretné, és ő maga sem olyan, amilyennek korábban képzelte magát. Egyre kevesebbet mosolygott.Egyszer megszervezte, hogy a szüleivel el tudjanak menni együtt kirándulni. A sajátos fényű őszi idő élesre rajzolta a kontúrokat, és Gizella lelkesen fényképezte a férjétől kapott kis géppel az apró részleteket. A családot is fotózta (bár ezt már utálták a gyermekei). Csak otthon vette észre, hogy az édesapja portréja mennyire érdekes és szép. Az idős arcon természetesen futottak a ráncok, és ez lenyűgözte. Talán, ha ilyen arcokat, kezeket figyelne meg közelről, megértené, hogyan lehetne vidáman megöregedni.Fotózni kezdett. Egyre szenvedélyesebben kereste a rokonok, ismerősök között, az utcán a kor szépségét az arcokon. Bátran szólított meg embereket, és kért engedélyt a fényképezésre. Általában szabad téren, természetes háttér előtt szerette megörökíteni a múlófélben levő élet ráncait. Műterme, és profi felszerelése nem volt, így kreativitására bízta magát, és a nézőpontok érdekességével játszott. Kezdte érezni, hogy az érzékenysége érték is lehet. Barátok tanácsára nyitott egy profilt álnéven, ahová feltette a képeit. Már három évnyi gyűjtemény lapult a laptopján és jelent meg a közösségi oldalán, amikor valahogy véletlenül egy pályázati felhíváson akadt meg a tekintete. Elküldött néhány képet. Fáradtan és rosszkedvűen ébredt a névnapján. Megitta a kávéját, felébresztette a gyerekeket, elkészítette a szendvicseiket. Elvitte őket iskolába, és dolgozni ment. Az irodában intézte a papírmunkát, amikor emailt kapott, amely arról tájékoztatta, hogy a pályázaton a díjazottak közé került(ek) a képe(i), és meghívják szeretettel a díjkiosztóra.Örült. Hetek óta először felhőtlenül, keserű mellékíz nélkül. Az értesítést megosztotta az oldalán, és (tudta, kissé gyerekesen) izgatottan várta, hányan fognak vele örülni. Otthon is bekapcsolva hagyta a gépét, hogy lássa, ha valaki reagál. Mindenki lájkja jólesett neki.- Anya! Miért hagyod folyamatosan bekapcsolva a gépedet? Tudod, ez mennyit fogyaszt?- Tényleg, Anya! Nem elég, ha óránként ránézel, hogy hány lájk van? Addig meg tudsz mást csinálni!- Erről jut eszembe! Nem vasalnád ki a szoknyámat? A tegnapi kupacban nem volt benne! Kissné Nehéz Gizella arca elkomorult. Az egyik mogorva kinézetű öregúr jutott eszébe a térről. Akkor fényképezte, miután elszállította edzésre a fiát. Beállt a vasalódeszka mögé, és gondolkodott. Hány lájkot érdemelne vajon az elmúlt majd húsz évben elvégzett mosásért, főzésért, mosogatásért, takarításért, vigasztalásért, megértésért, fuvarozásért, és nem akarta tovább sorolni magában. Két ismerőse (vele nagyjából egykorú nők) is öngyilkos lett pár évvel ezelőtt. Akkor még nem értette őket. Kép: Szoó Virág